Szerezz szakmai elismerést, ismertséget!

 

 Legyél az „ÉV LAKBERENDEZŐJE”!

  

Jelentkezz a legrangosabb hazai lakberendező pályázatra, mely immár 14. alkalommal került kiírásra.

 

A magyar Lakberendezők Országos Szövetsége kezdetektől elkötelezett céljának és

feladatának tekinti a magasabb színvonalú lakás- és környezetkultúra

népszerűsítését, a szakma megfelelő elismerését és megbecsülését, illetve a tervezők

és pályakezdők személyes kibontakozási lehetőségét.

Ezért 2003-tól minden évben pályázatot ír ki tervező tagjai számára „Az Év

Lakberendezője” címmel. A pályázat 2007-től kibővült „Az Év Pályakezdő

Lakberendezője” kategóriával, amikortól akár az iskolapadból frissen kikerült

pályatársakat is elismerik. 2012-től „Az Év Lakberendező Teamje” külön kategóriában

indulhatnak azok a tervezők, akik csapatban dolgoznak, mely lehet egy állandó

társulás, vagy egy-egy projektre összeállt team. (Az eddigi díjazottakról a:

http://lakberendezok.hu/ev-lakberendezoje/az-ev-lakberendezoje-palyazat-eddigi-nyertesei.html

oldalon olvashat.)

Mivel nemcsak a lakberendezők szakmai elismerését és a magas minőségi

színvonalon végzett lakberendezői munka díjazását tartjuk fontosnak, hanem

magának a magyarországi lakberendező szakmának az újrapozícionálását és

megbecsülését is, így 2012-től a rangos megmérettetés nyílt pályázattá alakult. A

nyíltság értelmében azok is részt vehetnek a megmérettetésen, akik nem tagjai a

szövetségnek, így minden magyarországi, minimum középfokú OKJ-s lakberendező

végzettséggel rendelkező személy, csapat ill. hallgató beadhatja pályázatát a

korábbi évek szerint egyénileg (lakberendező és pályakezdő lakberendező kategóriában), illetve csapatban ( team kategóriában)

Különleges pályázati kiírással találkozhatnak az érdeklődő pályakezdők idén, hiszen olyan új építésű, I. kerületi társasházi lakás berendezésének megtervezése a feladat, mely az OTP Lakástakarék jóvoltából egy valós projekt része.

Érdekes, új lehetőség nyílt a tapasztalt, verzátus tervezők előtt is. A LOSZ Év Lakberendezője 2016. pályázattal egy időben, idén kihirdetésre került egy különleges pályázat “Megvalósult álom” címmel.

 

Részletek:

http://lakberendezok.hu/kiemelt-cikkek/ev-lakberendezoje-2016.html

Keresés a blog kulcsszavai között

Kulcsszavas keresés:

Tipp: Ha gépelés közben a Ctrl+Szóköz billentyűket leüti, megtekintheti a lehetséges kulcsszavakat.

 «1»   «2»   «3»   «4» 
Kezdjük talán az egyik legfontosabbal: ne engedjük le a vizet teljesen a medencéből, mert ez fogja megvédeni a medencénket a fagytól és annak egyéb hatásaitól!

Bővebben...


A teakfa nagy termetű, lombhullató fa, az egyik legértékesebb ipari faanyag.

Bővebben...


A nálunk megtalálható faáruk származási helye Európa, Ázsia, Afrika, Amerika, tehát szinte az egész világ!

Bővebben...


Földünkön a legészakabbra virágozni képes növény a fedelékes kőtörőfű, amely Grönland északi részén él, de magasabb hegységekben, mint pl. a Magas Tátra is előfordulhat.

Bővebben...


Afrikában az Egyenlítő környékén a Kongó-medence, a Guineai-öböl partvidékén és Madagaszkár keleti tengerpartján található trópusi esőerdő.

Bővebben...


A fák 40–50%-ban cellulózból és 15–25%-ban hemicellulóz rostokból állnak, amelyek közé a lignifikáció, vagyis a növény szárának elfásulása során 15–30% lignin rakódik.

Bővebben...


A fa az egyik legrégibb építőanyagunk, de ahogy fejlődött az építészet, és megjelentek az újabbnál újabb építőanyagok, mint pl. acél, vasbeton, műanyagok, stb., a fa háttérbe szorult (ez Magyarországra különösen igaz).

Bővebben...


A jabuticaba is egy örökzöld trópusi fa, de az az egyik legnagyobb Különlegessége, hogy a törzsén nőnek virágai, gyümölcsei, és nem az ágain és azok végén.

Bővebben...


Sokat utazunk, sokat látunk, és a Föld mindig tud valami újat mutatni.

Bővebben...


Nyakunkon a tél, hol kevésbé, hol jobban fagy, de valljuk be őszintén, hogy gyakran eszünkbe jut a nyár és a meleg.

Bővebben...


Most elsősorban nem a nyugodt pihenésre buzdítunk mindenkit, persze természetesen azt se hagyjuk ki, hanem arra, hogy időben gondoljuk a teraszunk rendbetételére, mielőtt azt vesszük észre, hogy már ki is ülhetnénk a meleg tavaszi napsütésbe egy jó könyvvel, de nincs hova!

Bővebben...


A kültéri fa teraszburkolatok egyre népszerűbbek, melyek különleges rajzolatukkal, utánozhatatlan színeikkel, rendkívül egyedivé, tehetik teraszunkat és erkélyünket.

Bővebben...


Sziasztok!

Gondolkodtatok már azon, hogy a konyhapult anyaga mennyire határozza meg az egész konyha hangulatát? Ebben a hónapban megmutatjuk Nektek, hogyan nézhet ki egy konyha, ha trópusifából készítik a teljes munkalapot, vagy akár csak pár fa betéttel bolondítják meg a pultot.

Bővebben...


WPC teraszburkolatok

Nagyon kedvelt burkolóanyag a WPC, több okból kifolyólag. Az első, és legfontosabb, hogy megszólalásig hasonlít a fára, viszont nem kell felületkezelni, csak tisztíani. Soha nem lesz szükséged mázolásra, vagy festésre! Azért ez egy elég jelentős érv, emellett a fa-műanyagkompozit burkolóanyag mellett, legyünk őszinték.

Bővebben...


Lehetséges ez? Sokan biztos felteszitek ezt a kérdést, és bizonyára sokatok kapásból meg is válaszolja: nem. Pedig ha picit utána járunk, akkor gyorsan kiderül, hogy nem is akkora őrültség ez az ötlet.

Bővebben...


A trópusi otthonok nagyon elegánsak, érdekesek és nem utolsó sorban kellemes, barátságos hangulatot árasztanak.

Bővebben...


Egy konyha megtervezése mindig nagy kihívás. Ki kell találnunk az elrendezést, el kell döntenünk, milyen konyhai gépeket szerezzünk be. A látványt és funkciót is figyelembe véve ki kell választanunk a burkolatokat, a padlóét, a pult és a munkafelület anyagát, a hátfalat, és akkor még nem is beszéltünk a polcokról, konyhaszekrényekről, világításról és rengeteg aprónak tűnő, de fontos részletről. Ha pedig konyhánk és ebédlőnk egy légtérben kapott helyet, mondanunk sem kell, hogy még több dologra kell odafigyelnünk.

Bővebben...


Olvashattál már a trópusi fa számos előnyéről oldalunkon. A trópusi kertekről, teraszokról, fürdőről, konyháról...
De mi a helyzet azzal a szobával, ahol életed egyharmadát töltöd?

Bővebben...


Mit szólnál hozzá, ha azt mondanánk, hogy van olyan fa, ami tökéletes padló- és falburkolatként szolgál a fürdőszobába is, mert időtálló, bírja a párát, és akkor sem lesz baja, ha víz éri?

Bővebben...


Olvashattál már a trópusi fa számos előnyéről oldalunkon. A trópusi kertekről, teraszokról, fürdőről, konyháról...És a hálószobákról is! Mivel ez egy nagyon népszerű és fontos téma, és mert természetesen nagyon szeretjük a trópusi hálószobákat, gyűjtöttünk neked sok-sok inspiráló képet!

Bővebben...


 «1»   «2»   «3»   «4»